Dr. Kádár László
Több mint 40 éve bőrgyógyászként dolgozom (DOTE 25-67/1982). Az általános bőrgyógyászat mellett 2000 óta foglalkozom a nagyenergiájú fénykezelésekkel és az ELOS technológia (lézer és rádiófrekvencia egyidőben adva) itthoni bevezetője lehettem. Asszisztensnőm, Évi könnyűipari mérnöki diplomával és kozmetikusi, általános ápolói végzettséggel segíti munkámat.


Mindig velem és az asszisztensnőmmel találkozik. Minden kezelést mi végzünk!

Bőrfiatalítás (fotorejuvenáció)
“Sokan vagyunk, akik belül fiatalnak, életigenlőnek érezzük magunkat, holott az idő már eljárt felettünk. Az öregedés csúnya szó, de jelenti azt is, hogy élünk, vágyunk. Nem lehetek elég hálás Kádár doktor úrnak, aki ezt a keserű folyamatot méltóságteljes, természetes kivonulássá szelídítette. Visszavarázsolt örök, kacér királylánynak.”
Ifj. Körmöczy Zsuzsa, Budapest

Akne (pattanásos állapot)
A 90-as évek óta kijelenthetjük, hogy az akne minden formája sikeresen, örökre gyógyítható, ha időben, az akne súlyosságának megfelelő eljárással kezeljük. A pattanás idővel elmúlik, a heg nem. Ma már nem szabadna heges arcú emberrel találkozni!



Szőrtelenítés (lézeres epiláció)
Szőrtelenítés során nem egy géphez keresünk pácienst, hanem a páciens adottságaihoz választunk eljárást (IPL, NdYAG, alexandrit illetve dióda lézer). A fő szőrtelenítő gépünk a Candela Gentle Max Pro, mely 130 kg-os, az első volt (2014) Magyarországon. Jelenleg a Dunántúlon csak nálunk dolgozik ilyen gép.

Rosacea (borvirág)
“Az RTL Klubtól hívtak fel, hogy Kádár doktor úr rendelőjében egy új lézeres módszert bemutatva kellene a beleegyezésem, hogy a fotóm megjelenhessen a TV-ben. Azt válaszoltam nekik, ha doktor úr pólókra fényképeimet kinyomtatva mutogatna a világnak, abba is beleegyeznék. Igenis, lássa más is, van gyógyulás! Sok, keserves év után visszakaptam az életemet. Köszönöm.”
Balástyai István Budapest



Pigment rendellenességek
Az arcbőr színbeli elváltozásának (macula) kezelése kozmetológiai kihívás. Vannak nagyon könnyen, látványosan kezelhető elváltozások, míg másokkal alig bírunk. A kozmetikai hámlasztás, az arcbőr savas maratása általában tovább ront a helyzeten.

Általános bőrgyógyászat
A bőrgyógyászati magánrendelésemen csaknem a teljes bőrgyógyászati ellátási palettát végzem. Úgymint kisszámú anyajegyszűrés, ekcéma, pikkelysömör, hajhullás, gyermekbőrgyógyászat, fertőző bőrbetegségek, bőrdaganatok véleményezése, szakértés, jóindulatú daganatok levétele, stb. Nemibeteg ellátást és kontaktus kutatást nem végzek.

